Címlap

Bejelentkezés


Piaci hírek

Élelmiszeripari cégekről, piacról hírek

A magyar húsért lobbizunk Brüsszelben

Rovat(ok):

Az unió agrárbiztosával folytatott megbeszélésen több, Magyarország számára fontos kérdésben is nyitottságot tapasztaltunk - mondta a Napi Gazdaságnak Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

764 disznót vágtak feketén!

Rovat(ok):

135 millió forint bírságot és a működési engedély azonnali visszavonását rendelte el az élelmiszer-biztonsági hatóság egy galamboki vágóhíd esetében, ahol bizonyítottan 764 disznót vágtak le feketén, állatorvos látta nélkül.

Dübörög a hazai tojástermelés

Rovat(ok):

A belföldi tojástermelés több mint 10 százalékkal nő az idén – közölte a Baromfi Terméktanács kedden.

Budai: nem vesz az állam húsgyárat

Rovat(ok):

A kormány nem tervezi, hogy állami tulajdonrész vásárlásával segítsen a bajba jutott húsipari cégeknek - mondta a Magyar Nemzetnek Budai Gyula. A VM államtitkára szerint a munkahelyek megvédésére megoldást nyújt a kiemelt állami vállalat státusz.

Tavasszal robbanhat az élelmiszerek ára

Rovat(ok):

A jövő év közepéig folyamatos áremelkedésre számítanak az élelmiszeripar képviselői. Szerintük tavasszal a tej, a kenyér, a hús akár 20-30 százalékkal is többe kerülhet, mint most. A sütőipar és a húsipar áfacsökkentést szeretne – hangzott el a köztévé A lényeg című műsorában.

Chipsadó: több terméket is betiltana a kormány

Rovat(ok):

A népegészségügyi termékadóról szóló szabályozás újabb módosítását tervezi a kormány, a hatálya alá eső termékek köre nem bővül, inkább pontosításról van szó - számol be a HírTV Szócska Miklós egészségügyi államtitkár tegnapi nyilatkozatát idézve.

Újra termel a kapuvári húsgyár

Rovat(ok):

Kevesebb emberrel, az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel indult újra a feldolgozás a kapuvári húsgyárban – közölte az üzem szakszervezeti vezetője.

Csak minden ötödik élelmiszer lehet magyar termék

Rovat(ok):

Jövő ilyenkor a hazai boltokban lévő élelmiszereknek mindössze 20 százalékára lehet majd „magyar termék” jelölésű. Az arány ma nagyjából 40 százalék.

Egy kiló egy euró

Rovat(ok):

Mint egy sorjáték, úgy emelkednek az élelmiszerek árai: egyik héten az egyik, aztán a másik. Végül a sor végén álló háziasszony nem hisz a szemének, hétről hétre többet kér a boltos.

A Tej Terméktanács szerint a fordított adózás nem jó megoldás

Rovat(ok):

Nem alternatívája az általános forgalmi adó csökkentésének a fordított áfa – jelentette ki tegnap Lukács László, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Tartalom átvétel