Címlap

Bejelentkezés


Budai: nem vesz az állam húsgyárat

Rovat(ok):

A kormány nem tervezi, hogy állami tulajdonrész vásárlásával segítsen a bajba jutott húsipari cégeknek - mondta a Magyar Nemzetnek Budai Gyula. A VM államtitkára szerint a munkahelyek megvédésére megoldást nyújt a kiemelt állami vállalat státusz.

A kormány több lehetséges forgatókönyvet megvizsgált a közelmúltban bajba jutott húsipari cégekkel kapcsolatban, „s ezt követően jutott arra a döntésre, hogy veszteséges magáncégekben nem kíván részesedést vásárolni” – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. Budai Gyula hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a munkahelyek megőrzéséért, amire megoldást nyújt a kiemelt vállalat státusz. Ezt a közelmúltban mindkét bajban lévő társaság, a Gyulai Húskombinát és a Kapuvári Hús is megkapott.

Elmondta: az elmúlt időszak tárgyalásai és tájékozódása során „igen kusza tulajdoni viszonyokra” derült fény. Az is kiderült – tette hozzá –, hogy a gyulai kombinátból a tulajdonosok nagyjából egymilliárd forintot vontak ki, és később éppen ekkora összeget említettek mint a kilábaláshoz szükséges forrást.

Az államtitkár elmondta azt is: az elmúlt időszakban lefolytatott tárgyalások során elérték, hogy a nagyobb kereskedelmi láncok hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a szóban forgó húsipari cégekkel, ami komoly működési biztonságot nyújthat azoknak.



VILÁGGAZDASÁG