Címlap

Bejelentkezés


Csak minden ötödik élelmiszer lehet magyar termék

Rovat(ok):

Jövő ilyenkor a hazai boltokban lévő élelmiszereknek mindössze 20 százalékára lehet majd „magyar termék” jelölésű. Az arány ma nagyjából 40 százalék.

A magyar termékek piaci szerepének erősítésében kiemelt jelentősége van az ez év szeptemberében hatályba lépő magyartermék-rendeletnek, amely többek között szabályozza, hogy milyen feltételek mellett tüntethető fel az élelmiszerek csomagolásán a „magyar termék”, a „hazai termék” és a „hazai feldolgozású termék” jelölés. A jelölési rendszer egyik célja, hogy a vásárlók számára egyértelművé tegye a termékek származási helyét, összetételét. A Magyar Termék Nonprofit Kft. becslései szerint közel felére fog visszaesni azon termékek száma, mely a „magyar termék” megjelölést használhatja, a mostani állapotokhoz képest. „Ha a teljes élelmiszerskálát nézzük, akkor jelenleg a termékek 40 százaléka használ valamilyen magyar termékre utaló megjelenítési formát, ez az egy éves türelmi idő leteltével maximum a 20 százalékot fogja elérni” – magyarázta Kecskeméti Attila, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „Fontos látni, hogy az egyes kategóriák esetében a gyártóknak nem átlagban, hanem tételenként kell eleget tenniük az elvárásoknak, így ez jelentősen meghatározza majd a „magyar termék”, a „hazai termék” és a „hazai feldolgozású termékek” körét – hangsúlyozta az igazgató.

Mindez a Szegeden először megrendezett Magyar élelmiszeripari és beszállítói fórum és konferencia keretében hangzott el, ahol egy asztalhoz ültek a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar meghatározó szereplői annak érdekében, hogy együtt találjanak közös megoldásokat a szektor kiemelkedő feladataira.



SZABADFÖLD