Címlap

Bejelentkezés


Márton-napi keserűség

Rovat(ok):

Szabó Miklós, a debreceni Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója keményen bírálta a Négy Mancs Állatvédő szervezetet, mert veszélybe sodorta a hazai vízi szárnyas ágazatot. A hízott állatok gépi tömését kifogásoló szervezet reklámkampányának következtében gyakorlatilag leállt a hízott liba- és kacsamáj, de a hússzárnyasok kivitele is Magyarországról, a hagyományos német és osztrák piacokra.
Magyarországon évente mintegy 2.500 tonna hízott májat állítanak elő, míg Franciaországban 22-24 ezer tonnát, s ugyanúgy tömik a szárnyasokat, mint nálunk. Ugyancsak gépi tömést alkalmaznak Spanyolországban, Portugáliában és Bulgáriában is, de a Négy Mancs csak Magyarországot támadja, óriási károkat okozva a termelőknek.
A hazai húsliba termelés 40 százalékát, évente 1,2 millió húslibát előállító, elsősorban az elmaradott nyírségi térségekben mintegy 200 családnak közvetlenül, további 200-nak közvetetten munkát biztosító cég vezetője szerint nem kizárt, hogy gazdasági érdekek húzódnak meg a háttérben.
A liba szezonális termék, és a Márton-naphoz kötődik a legnagyobb felhasználás, miközben teljesen leállt a kiszállítás. Magyarországon az idén mintegy 2,8 millió húsliba és 3 millió hízott liba értékesítéséről kell gondoskodni.
Agroinform