Címlap

Bejelentkezés


Miért a libás a hibás? Kérdi a termelő

Rovat(ok):

lúd
Debrecen - A Tranzit-Ker Zrt. évente 1,2 millió darab húslibát állít elő, ám most úgy tűnik, hogy komoly bajba kerültek. Szabó Miklós vezérigazgató elmondta, hogy az állatvédők tömés elleni kampánya őket is bünteti, pedig... A Tranzit-Ker Zrt. évente 1,2 millió darab húslibát állít elő, ám most úgy tűnik, hogy komoly bajba kerültek. Szabó Miklós vezérigazgató elmondta, hogy az állatvédők tömés elleni kampánya (amit a Négy Mancs nevű szervezet indított, és aminek révén a Hungarit Zrt. felfüggesztette a hízott liba és kacsa feldolgozását) révén ma már az ő termékeikkel szemben is fenntartások vannak a német piacon, noha ők húslibát állítanak elő. – Most kellene kiszállítanunk a Márton-napi exportot, de a negatív reklám láthatóan hatott. Ha ez így folytatódik, csak nálunk több száz család megélhetése kerülhet veszélybe – mondta a cégvezető, hozzátéve, hogy hazánkban magasabb színvonalú a kacsa- és libatenyésztés (állatjóléti szempontból is), mint bárhol a világon. A debreceni központú céget most azért büntetik, mert bérmunkában a Hungaritnál vágatta le az állatait, márpedig a nemzetközi kampány arról szól, hogy ne vásároljanak az ott feldolgozott termékekből. A műtrágya-kereskedelemben is érdekelt társaság vezetője szólt arról, hogy miközben felére esett a gabona ára, a hazai gyártású műtrágya egy év alatt 60-70 százalékkal drágult, így nem csoda, hogy felére esett vissza a műtrágya-felhasználás. Miután ilyen mérvű drágulást az energiaár emelkedése sem indokolt, a termelők önmérsékletre szólítják le a gyártókat.

HAON