Címlap

Bejelentkezés


Kétszáz ember bárddal és késsel - összeomlás előtt a kapuvári húsüzem

Rovat(ok):

Segítség nélkül hetei lehetnek hátra az adósságok alatt nyögő Kapuvári Hús Zrt.-nek. A sertéságazat mentése közben a kormány a Gyulai Húsüzemre koncentrált, Kapuvárral nem foglalkozott, a társaság két tulajdonosa egymást marja, a dolgozók várják a sorsukat.

A Kapuvári Hús Zrt. körül kialakult, pattanásig feszült helyzetet jól példázza, hogy a múlt héten a többségi tulajdonos által delegált vezetőség új biztonsági őröket vett fel, akiknek feladatai közt szerepelt az is, hogy a kisebbségi tulajdonost, Foltányi Árpádot ne engedjék az épületbe. Foltányi a megyei kormánybiztosnak, Széles Sándornak írt segítségkérő levelében - amelyet az [origo]-nak megmutatott - úgy fogalmazott, "engem mint az igazgatóság elnökét kitiltottak a gyárból. Idegen biztonsági őrök vannak a portán, megkérdeznek mindenkit, hová megy... A dolgozók utasításba kapták, hogy velem nem beszélhetnek".

Foltányi korábban a cég gazdasági vezetője is volt, de augusztus 31-ei hatállyal felmondott. "Tekintettel a múlt héten történtekre" a többségi tulajdonos azonban felmentette a munkavégzés alól még a felmondási idő alatt. Sőt az igazgatóság éléről is el kívánják távolítani. A többségi tulajdonos befektetőket képviselő jogász, Zsobrák Péter szerint nem igaz, hogy kizárták Foltányit az üzemből, ezt bizonyítja, hogy kedden ott volt az igazgatósági ülésén. "Most ott állunk, hogy 25 százalékával sok döntést megakadályoz. Most még elnöke az igazgatóságnak, de csak 3-áig, mert akkor szeretnénk leváltani" - mondta Zsobrák.

Feszült helyzet

Foltányi arról is írt, hogy "Kapuváron a helyzet nagyon feszült. Kétszáz késsel, bárddal dolgozó ember van a gyárban. A közhangulat az, hogy ha velem ezt törvénytelenül megcsinálhatják, velük bármit megtehetnek". Az [origo] megkeresésére Pászli Tibor, a húsüzem szakszervezeti vezetője is azt állította, Foltányit valóban nem engedik a biztonsági őrök az épületbe, és azt is mondta, hogy "a hangulat nagyon feszült, de nem a biztonsági őrök miatt."

A dolgozók amiatt aggódnak, hogy elveszítik a munkahelyüket. A társaság ugyanis alaposan eladósodott, már a tavalyi pénzügyi statisztikákban is az szerepelt, hogy minden 100 forint eszközükre 86 forint kötelezettség jut. A sertéságazat idei problémái, amelyeket a rossz hitellehetőségeken túl az aszály által felhajtott takarmányárak okoztak, oda vezettek, hogy a cég sok beszállítójának tartozik. A szakszervezeti vezető szerint hetek kérdése, hogy fizetésképtelenné váljon a vállalat, mert "ha a beszállítók nem adnak alapanyagot, borul a dominó", ők sem tudnak majd gyártani, bevételhez jutni.

Kétszáz ember bárddal és késsel - összeomlás előtt a kapuvári húsüzem
Melocco Anna|Jankovics Soma|2012. 08. 30., 12:27|Utolsó módosítás:2012. 08. 30., 12:44|
4 komment
Címkék:Kapuvár, húsipar, felszámolás, Kapuvári Hús Zrt.

Segítség nélkül hetei lehetnek hátra az adósságok alatt nyögő Kapuvári Hús Zrt.-nek. A sertéságazat mentése közben a kormány a Gyulai Húsüzemre koncentrált, Kapuvárral nem foglalkozott, a társaság két tulajdonosa egymást marja, a dolgozók várják a sorsukat.
Keresés
hírlevélre feliratkozás

A Kapuvári Hús Zrt. körül kialakult, pattanásig feszült helyzetet jól példázza, hogy a múlt héten a többségi tulajdonos által delegált vezetőség új biztonsági őröket vett fel, akiknek feladatai közt szerepelt az is, hogy a kisebbségi tulajdonost, Foltányi Árpádot ne engedjék az épületbe. Foltányi a megyei kormánybiztosnak, Széles Sándornak írt segítségkérő levelében - amelyet az [origo]-nak megmutatott - úgy fogalmazott, "engem mint az igazgatóság elnökét kitiltottak a gyárból. Idegen biztonsági őrök vannak a portán, megkérdeznek mindenkit, hová megy... A dolgozók utasításba kapták, hogy velem nem beszélhetnek".

Foltányi korábban a cég gazdasági vezetője is volt, de augusztus 31-ei hatállyal felmondott. "Tekintettel a múlt héten történtekre" a többségi tulajdonos azonban felmentette a munkavégzés alól még a felmondási idő alatt. Sőt az igazgatóság éléről is el kívánják távolítani. A többségi tulajdonos befektetőket képviselő jogász, Zsobrák Péter szerint nem igaz, hogy kizárták Foltányit az üzemből, ezt bizonyítja, hogy kedden ott volt az igazgatósági ülésén. "Most ott állunk, hogy 25 százalékával sok döntést megakadályoz. Most még elnöke az igazgatóságnak, de csak 3-áig, mert akkor szeretnénk leváltani" - mondta Zsobrák.

Feszült helyzet

Foltányi arról is írt, hogy "Kapuváron a helyzet nagyon feszült. Kétszáz késsel, bárddal dolgozó ember van a gyárban. A közhangulat az, hogy ha velem ezt törvénytelenül megcsinálhatják, velük bármit megtehetnek". Az [origo] megkeresésére Pászli Tibor, a húsüzem szakszervezeti vezetője is azt állította, Foltányit valóban nem engedik a biztonsági őrök az épületbe, és azt is mondta, hogy "a hangulat nagyon feszült, de nem a biztonsági őrök miatt."

A dolgozók amiatt aggódnak, hogy elveszítik a munkahelyüket. A társaság ugyanis alaposan eladósodott, már a tavalyi pénzügyi statisztikákban is az szerepelt, hogy minden 100 forint eszközükre 86 forint kötelezettség jut. A sertéságazat idei problémái, amelyeket a rossz hitellehetőségeken túl az aszály által felhajtott takarmányárak okoztak, oda vezettek, hogy a cég sok beszállítójának tartozik. A szakszervezeti vezető szerint hetek kérdése, hogy fizetésképtelenné váljon a vállalat, mert "ha a beszállítók nem adnak alapanyagot, borul a dominó", ők sem tudnak majd gyártani, bevételhez jutni.

Forrás: MTI/Matusz Károly
Az új tulajdonos kakukktojás a dolgozók számára

Végrehajtás előtt?

Foltányi Árpád az [origo]-nak azt mondta, a NAV kedden rajta kérte számon, hogy a cég nem fizetett be 80 millió forint áfát. A cég egykori gazdasági vezetője azzal védekezett, ő már nem tisztségviselő, ráadásul a gyárból is kitiltották. Állítása szerint a NAV munkatársa erre azt válaszolta: "akkor megy az inkasszó" (a behajtás miatti zárolás).

A kisebbségi tulajdonos szerint bármikor elindulhat a cég ellen a felszámolási eljárás, mert több igényt is beadtak erre. A befektetőket képviselő jogász szerint viszont nem inkasszózták a számláikat, és nem is értesült az adóhatóság ilyen szándékáról.

Kié a cég?

Augusztus elején került a Kapuvári Hús Zrt. 73,5 százalékát birtokló R-Ko-n Kft. Román Gyulától egy befektetőcsoporthoz, amelyet Zsobrák Péter, a Tomaj Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje képvisel (ügyvédjelöltként a vizsgáit a cégben lévő feladatai miatt halasztania kellett). A jogász nem kívánta elárulni, kik azok a befektetők, akiket képvisel. De nemcsak a nyilvánosság előtt titkos, kié a Kapuvári Hús, Foltányi Árpád, a másik tulajdonos és Pászli Tibor, a dolgozókat a felügyelőbizottságban képviselő szakszervezeti elnök sem tudja.

Áfacsalási vád üti ki a kisebbségi tulajdonost

Szerda reggel 6 órakor az adó- és vámhivatal nyomozói ébresztették Foltányi Árpádot, házkutatást tartottak nála, lefoglaltak két számítógépet, őt pedig a NAV győri épületébe vitték kihallgatni - az eseményről maga az érintett számolt be az [origo]-nak. (A kihallgatásról készült jegyzőkönyv a Heti Válasz Online-on meg is jelent.) A nyomozók egy 49,5 millió forintos áfacsalással gyanúsították meg a korábbi gazdasági igazgatót, aki lapunknak elmondta, tagadta a vádakat, és panaszt is tett.

A gyanúsítás szerint szlovákiai gazdák sertéseit fiktív magyar cégeken keresztül vásárolta meg a Kapuvári Hús Zrt., hogy a beszerzett áruk hazai áfáját az eladási áfával tudja szembeállítani, hogy ezzel mentesüljön az adóteher egy részétől. Összesen 49,5 millió forint áfát nem fizetett be így a cég a nyomozók szerint. Állítása szerint a nyomozók azt mondták neki, a Kapuvári Húsnál folyó vitához nincs köze a gyanúsításnak, de szerinte épp az a gyanús, hogy akkor támadják meg, amikor a cég megmentéséért indít harcot. Azt mondta, nem szeretné feladni a küzdelmet, de lehetetlen helyzetbe került most, mert innentől az ügy tisztázásáig rajta van a bélyeg, hogy áfacsaló.

Pászli Tibor az [origo]-nak azt mondta, Zsobrák Péter és az új tulajdonosi kör kakukktojás számukra. Állítása szerint a húsipari szereplők mindenkit ismernek a szakmában, Zsobrák neve azonban teljesen ismeretlen. Amikor találkoztak az ügyvéddel, időt kért, hogy rendbe tegyék a céget. Pászli Tibor úgy fogalmazott, hogy új embernek jár a bizalom, de a dolgozókat csak egy dolog érdekli: hogy megmaradjon a gyár a négyszáz munkahelyével. "Becsületesen dolgoznak a munkások, mégis kirúgnák a talajt a lábuk alól? Mindenki nem mehet Ausztriába dolgozni" - mondta.

A kormányban bíznak

A szakszervezeti vezető szerint a kormánynak mindenképpen közbe kell avatkoznia, hogy a húsipar ne jusson a leépített cukorágazat sorsára. Az állami segítség szükségességében az egymással civódó tulajdonosok is egyetértenek, igaz, annak módjában nem. Zsobrák Péter az [origo]-nak kedden azt mondta, a Magyar Fejlesztési Banknál van beadva a hitelkérelmük. "Azt gondolom, erről a héten vagy a jövő héten döntés születik. Most, hogy Lázár úr kezébe vette a sertéságazat megmentését, bizakodó vagyok a kapuvári MFB-hitellel kapcsolatban is" - mondta, hozzátéve, hogy ígéretet erre nem kaptak a kormánytól, de "folynak a tárgyalások". Az MFB-hitelre "nagy szükség lenne, de napi finanszírozási problémák nincsenek az üzemnél" - mondta.

Foltányi Árpád Orbán Viktornak is írt levelet, amelyben lehetőségeket vázolt fel arra, hogyan maradhatna fenn a kapuvári húsfeldolgozás. Azt állította, ő átadná az Elomeat Kft.-n keresztüli 25 százalékos (+1 szavazat) tulajdonrészét az R-Ko-N Kft.-nek, amennyiben Zsobrákék aláírnak egy nyilatkozatot, hogy nem számolják fel a vállalatot. Az ügyvéd az [origo]-nak azt mondta, nem kívánja felszámoltatni a Kapuvári Hús Zrt.-t, "nem azért vásároltam meg". Ő is említette, szóban megegyeztek Foltányival, hogy megvásárolják a 25 százalékos részesedést, de egy hete szerdán a kisebbségi tulajdonos visszakozott.

Foltányi Árpád szerint az adásvétel végül azért nem történt meg, mert nem kapta meg az (írásos) ígéretet arra, hogy nem lesz felszámolás. Zsobrák Péter erre csak visszakérdezett, hogy "miért kéne ígéretet tenni erre?" Elmondta, fejleszteni szeretnék az üzemet, és a keleti piacok felé akarnak fordulni. "Ajánlatot tettünk, elfogadta, és egyszer csak színházat, cirkuszt élünk meg, ami óriási károkat okoz a cégnek. Lassan pénzben is mérhető a károkozás."

Lázár János kormánymegbízott és az állam szándékait egyelőre nem ismerni. Az [origo] érdeklődésére Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a sertéságazat megmentését is napirendre tűző kormányülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány nem foglalkozott külön Kapuvár problémáival. Erre a cégnek nincs is igénye, "nem vagyunk Gyula helyzetében, nem a Lázár János-féle bizottságtól várunk pénzt" - mondta Zsobrák Péter. A cég baja azonban nem ismeretlen a kormány számára. A Miniszterelnökségtől megkérdeztük, megkapták-e a két tulajdonos megkeresését, és megerősítették: a levelek eljutottak hozzájuk.

Hegedűs Zsuzsát is bevonná

A kisebbségi tulajdonos, Foltányi Árpád megfogalmazott egy alternatív cégmentési lehetőséget is az Orbán Viktornak írt levelében. Eszerint ő vásárolná ki a Kapuvári Hús Zrt. többségi tulajdonosát 1 forintért. A céget továbbadná egy olyan társaságnak, amelyben a kapuvári önkormányzat vagy a Rábaközi Vidékfejlesztési Egyesület 40 százalékos, a helyi dolgozók 20 százalékos, Nagy Imre Csorna környéki sertéstenyésztő 20 százalékos, a Végzett Széchenyis Szakkollégisták Társaságának Alapítványa 10 százalékos tulajdonosok lennének. A maradék 10 százalékot Hegedűs Zsuzsa (Orbán Viktor tanácsadója) Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítványa kapná, de Foltányi elismerte a levelében, hogy az alapítványt (szemben a többi szervezettel) még nem keresték meg. "Még akkor is olyan, mintha a szomszéd el akarná adni a lakásomat, ha a kisszoba az övé" - reagált a tervre a többségi tulajdonos nevében Zsobrák Péter ügyvédjelölt.



ORIGO/VÁLLALKOZÓI NEGYED