Címlap

Bejelentkezés


Veszélyben a Tokaj világörökség

Rovat(ok):

Kilenc település sokallja a védelmező szigort. Le akar mondani a világörökségi címről - hasonló esetre nem volt példa a világon.

Az ok: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés által elfogadott megyei területrendezési terv gátolja az iparfejlesztést a vidéken.


Egy sor Tokaj környéki település lemondana arról, hogy a világörökség része legyen. Abból ugyanis nem tudnak megélni, viszont komoly akadályokat jelent a boldogulásukban. Szerencs polgármestere elmondja, hogy a területrendezési terv tiltja erőművek létesítését és jelentősen korlátozza az ipari területek nagyságát a világörökségi területen. Véleménye szerint az itt kívánatosnak tartott borászat, az idegenforgalom, valamint a mezőgazdaság nem tartja el a térség lakóit. Az ő kistérségükben 25 százalékos a munkanélküliség. Ezen csak ipari üzemek létesítésével lehet enyhíteni. Városuk arculata eddig is nagyrészt ipari jellegű volt, és ez nem zavarta a borászatot.


Tállya polgármestere szerint többször is egyeztetett a megyei közgyűlés elnökével, valamint a többségi Fidesz-frakció tagjaival, de nem kerültek bele a tervbe azok a javaslatok, amelyeket a térség 18 települése fogalmazott meg a szabályozások enyhítése érdekében. Mindezért a tervek szerint a világörökségi címről való lemondásról még decemberben döntenek az érintett önkormányzatok. A szerencsi polgármester viszont úgy fogalmazott: még átgondolják a lépést.


Májer János, Tokaj polgármestere, a Tokaji Világörökségi Egyesület elnöke a magyar diplomácia egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy a borvidék megkapta a világörökségi címet. Ennek köszönhetően nyertek el kétmilliárd forint értékű turisztikai támogatást, amelynek köszönhetően Szerencsen például felépült a világörökségi kapu, vagy a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalomban. Az elnök szerint - amennyiben a települések kilépnek - az UNESCO valószínűleg megvonja a címet a térségtől.



AGROTREND