Címlap

Bejelentkezés


Kérdőjelek a festett disznóhús ügyében

Rovat(ok):

Már három nemzet élelmiszer-biztonsági hatósága, rendőrsége, fogyasztóvédelmi kara vizsgálja a magyar szálakkal tarkított színezett sertéshús ügyét, melyben akadnak jócskán kérdőjelek. A svéd, szlovák és már a magyar szakértők is próbálják kideríteni, honnan ered a hamisított marhabél

A napokban az adóhatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is vizsgálja az úgynevezett húshamisítási ügyet. Történt, hogy még október közepén fedezte fel egy svéd szakács, hogy a bélszínnek vélt hús gyanúsan sertésként viselkedik. Egy vizsgálat aztán be is bizonyította, hogy valóban sertéshúsról van szó, csak némiképp pirosabbra festették és drága marhabélszínként adták el magyar szállítók az ottani kereskedőknek - 40 tonnát találtak belőle Svédországban.

Ezt halva egy szlovák kereskedő fogta magát, s bevizsgáltatta az általa vásárolt bélszínt, melyről szintén kiderült, hogy disznóhús. Sőt az is, hogy vagy 4 mázsa áll egy kassai raktárban és szintén egy magyar kereskedőcég áll a háttérben. A szlovák rendőrség a magyar vállalat nevét nem pontosította, azt azonban leírták, hogy a HU 574-es jelzésű magyar cég a szállító. Legalábbis a húsok csomagolásán találták e jelzést. A hazai hírügynökség értesülése szerint ugyanarról a Filetto Kft.-ről van szó, amelynek neve korábban a Svédországban lefoglalt festett sertéshús kapcsán merült fel. Ez azonban tévedés lehet, ha a szlovákok tényleg a HU 574-es jelzést találták meg. Ez a szám ugyanis nem az ercsiben székelő Filettoé – ennek a lajstromszáma HU 905 EK -, hanem egy nagyszénási központú kft-é. Érdekesség, hogy az utóbbi cég telephelyén két, eltérő nevű, de szinte azonos tevékenységű vállalkozás működik, s a kapcsolatfelvevő is ugyanaz a személy.

Ezek alapján viszont feltehető a kérdés, hogy miért csak a Filetto neve szerepel folyamatosan a színezett sertéshús ügyben, holott az uniós és hazai lajstromszáma alapján két különböző céget is emlegetnek a külföldi hatóságok. Mindenesetre a szlovák rendőrség elindította az eljárást fogyasztók megkárosítása bűncselekményében, s akár háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Nem is olyan régen derült ki, hogy a magyar hatóság is talált a svéd esetben említett Filettonál hamisított marhahúst. A Nébih vizsgálódik, de a cég papírjaihoz egyelőre nem fért teljes körűen hozzá, mert az már az adóhatóságnál van. Kiderült, hogy a cég, illetve a cég tulajdonosának egy másik vállalkozása, a Viking Food Kft. egy lengyel vállalkozótól szerezte be a hús nagy részét, majd az árut itthon címkézték át. Azt próbálják kideríteni, vajon hová kerülhetett még a svéd, lengyel és magyar raktárakon kívül a hamis vesepecsenyéből.

További furcsaság, hogy a szlovák esetben befecskendezett vöröses színű anyag szintetikus festékanyag, míg svéd hatóságok azt állapították meg, hogy esetükben engedélyezett ételfestéket használtak.



SZABADFÖLD