Címlap

Bejelentkezés


Áfacsökkentést akarnak a húsosok

Rovat(ok):

A nemzeti támogatások megemelését, kedvező kamatozású hitelek felvételének biztosítását és az alapvető élelmiszerek - köztük a húsok, valamint a tojás - általános forgalmi adójának (áfa) jelentős csökkentését javasolja a Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT).

A két szakmai szervezet vezetői csütörtökön Budapesten közös sajtótájékoztatón számoltak be az utóbbi hetek rendkívül meleg időjárása miatt kárt szenvedő baromfi-, sertés- és húsmarhatartók körülményeiről.

Németh Antal, a VHT elnöke szerint eddig a sertés- és húsmarhaágazatban a hőség miatt 3,5-4,0 milliárd forintos kár keletkezett, és ez várhatóan még nőni fog. Csorbai Attila, a BTT elnöke szerint a baromfitartók eddig mintegy 4,15 milliárd forint kárt szenvedtek el a nagy meleg miatt. Mindkét szakmai szervezet vezetői egyetértettek abban, hogy az ágazat stabilitása érdekében gyors állami beavatkozásra van szükség.

Molnár Györgyi, a BTT titkára elmondta: a magyar húsfogyasztás 95 százalékát a három ágazat adja. Évente és egy emberre számítva Magyarországon a baromfifogyasztás 28 kilogramm, a tojásé 14,7 kilogramm, a sertéshúsé 27-28 kilogramm, a marhahúsé pedig 2,6 kilogramm.

Magyarországon tavaly élősúlyban 460 ezer tonna sertést, 40 ezer tonna szarvasmarhát, 468 ezer tonna baromfit vágtak le, és mintegy 900 millió tojást termeltek. Az országban mintegy 150 sertés-, 5 marha- és 52 baromfivágóhíd, és további mintegy 1.800 feldolgozóüzem működik.

A sertéságazatban a termelés és feldolgozás értéke mintegy 350 milliárd forint. A baromfiágazatban ez az érték 800 milliárd forint. Ebből az alapanyag-termelés 400 milliárd forintot tesz ki. A kivitel értéke a sertéságazatban mintegy 100 milliárd, a baromfiágazat esetében pedig 100-105 milliárd forint.

Németh Antal arról beszélt, hogy a hőség nagyon megviselte az állatokat. A tenyészállománynál a kedvezőtlen hatások elsősorban a megtermékenyítési és a fialási területen jelentkeztek. A hízóknál pedig gyengébb lett a növedékállomány minősége. Ezt azt jelenti, hogy könnyebben betegszenek meg az állatok vagy a súlygyarapodásukban adódhatnak gondok. Emiatt időlegesen növekszik, majd csökken a vágóállat-kínálat.

Csorbai Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a hőség hatása miatt a baromfi termékpályán mintegy 4,1 milliárd forint volt a kiesés. Példaként említette, hogy az állatok elhullásából mintegy 870 millió forint kára származott az ágazatnak, míg a súlycsökkenés további 1,2 milliárd forint veszteséget okozott.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára a növénytermesztésben elszenvedett károkra hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy a takarmánytermelésben a két legnagyobb exportőr - az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország - is érzékeny veszteségeket szenvedett. Ez kihat a magyar piacra, mivel világviszonylatban csökkent a kínálat. Emellett a szárazság jelentős mértékben sújtotta a magyar növénytermesztést is.

Elsősorban a kukorica szenvedett kárt, emiatt az ára tonnánkét a jelenlegi 50 ezerről akár 70 ezer forintra nőhet. Az állattartók költségei így jelentősen emelkednek, mivel a költségek 70 százalékát a takarmánybeszerzés adja. Egy kiló hús előállításához a sertéságazatban 3,0-3,5 kilogramm, míg a baromfiágazatban 3,0 kilogramm takarmány szükséges.

A szakemberek szerint megoldást jelentene a feketegazdaság 25-30 százalékra becsült arányának csökkentése. Ezért alapvetően fontos volna az alapvető élelmiszerek - köztük a húsok, tojás - áfáját 27-ről legalább 10, de akár 5 százalékra mérsékelni - hívják fel a figyelmet.

A BTT és a VHT elnöke beszámolt arról, hogy jelezték a szaktárcának az ágazatok drámai helyzetét, és azt javasolták, hogy a két termékpálya kapjon sürgős segítséget. Álláspontjuk szerint rövid távon a nemzeti támogatási forrásokat meg kell emelni, és lehetőleg minél hamarabb kifizetni. Hosszabb távon emellett olcsó hitelt kell biztosítani a gazdálkodóknak, és az alapvető élelmiszerek áfa-szintjét drasztikusan csökkenteni kell.

Németh Antal jelezte: tudomása van arról, hogy a szaktárca vizsgálja a fordított áfa mechanizmusának módosítását, nyitottságot tapasztaltak az áfa-tartalom lépcsőzetes csökkentése iránt is. Az együttgondolkodásban a két szakmai szervezet aktívan együttműködik a Vidékfejlesztési Minisztériummal - tette hozzá.



SZABADFÖLD