Címlap

Bejelentkezés


A megszűnés szélén a Gyulai Húskombinát

Rovat(ok):

Elmaradt a Gyulai Húskombinát csütörtökre tervezett igazgatósági ülése – közölte Ruck János vezérigazgató. A tulajdonos Hage-Nagisz Nádudvari mezőgazdasági csoport jelenleg azt vizsgálja, át tud-e csoportosítani pénzeket az érdekeltségéhez tartozó cégektől a gyulai húsüzem folyamatos termeléséhez.

A vezérigazgató szerint a tulajdonosi kör magára maradt, mivel az uniós szabályok nem teszik lehetővé a közvetlen állami pénzügyi beavatkozást és ezen az sem segít, hogy a hungarikumot gyártó húsipari vállalatot a kormány a kiemelten védett élelmiszeripari cégek körébe sorolta. A kereskedelmi bankokkal folytatott tárgyalások holtponton vannak.

A pénzhiány miatt a termelés csökkentésére kényszerült a vállalat, a megrendeléseket 2-3 hét csúszással tudja teljesíteni, veszélybe kerültek a gyulai cég hazai és exportpiacai – emelte ki Ruck János. A foglalkoztatott négyszáz dolgozóból jelenleg mintegy nyolcvanan tartózkodnak otthon, részükre állásidőt fizet a társaság.

A társaság az idei üzleti év első felében tizenöt százalékkal növelte termelését a bővülő megrendeléseknek köszönhetően, négyezer tonna készterméket állított elő, szemben a 2011 első hat havi 3500 tonnával. A termékek harminc százalékát exportálták, döntően orosz kereskedelmi áruházláncokba, valamint az EU tagországaiba. Az előállított négyezer tonna termékből ezerötszáz tonna volt szárazkolbász, kétezer tonna kenőmájas, az egyéb felvágottból ötszáz tonna készült el konkrét piaci megrendelések alapján - tette hozzá a vezérigazgató.

Ruck János hangsúlyozta, hogy a még nem részletezett féléves adatok alapján a bővülő megrendelések mellett sem csökkent a termelési veszteség, amiben a húsipari alapanyagárak nem várt léptékű növekedése is szerepet játszik. Az üzem féléves vesztesége százmilliókban mérhető.

A társaságnak másfélmilliárd forint többletforrásra lenne szüksége a piaci megrendelések folyamatos teljesítéséhez, a határidőre történő gyártáshoz hetente mintegy két-háromszáz millió forint többletpénz szükséges, tette hozzá.



AGROLINE